Magyar Narancs: Kik inspiráltak titeket, mikor elkezdtetek a Korai Örömben zenélni? Annyit tudok, s ebből megfelelő sejtéseim is támadnak, hogy mindketten punkbandákban kezdtetek.
Csányi Viktor: Így van: én például a Lenin Krt.-ban játszottam, azután a CSÉB 80-ban, ami már egy tipikus nyolcvanas évek végi alterbanda volt. És még ott volt a Zajártalom: igazi vascsapkodós indusztriál, sok dobbal, afféle őrjöngős folyamatzene, no és a Niskender Tewtär, ami már a népzenét ötvözte a punk/hardcore-ral, meg persze hatott a VHK-féle sámánkodás.
Kilián Zoltán: Én a Joy Divisiont is szerettem, meg az ipari zenét is, de nálam is a punkkal kezdődött – azután már törvényszerű folyamat volt, ahogy jöttek hatások, amint sorra megismertük a többi, akkor újnak számító zenét.
CSV: Igazából minden hatott ránk, amit akkoriban hallgattunk. A punkok persze maradtak, nem tűntek el, de egy idő után kissé fárasztó volt a társaságuk, ezért is keresett az ember más közösségeket. Akkoriban könnyű volt ilyet találni, elvégre nem volt sok szórakozóhely, egymás mellett mulatott mindenki a budapesti éjszakából.
KZ: Blue Box, Nana, Tilos az Á.
MN: Meg a Lyuk…
KZ: Bizony, az még javában működött akkor, 1990-ben, amikor létrejött a zenekar.
Kilián Zoltán, Csányi Viktor
Fotó: Németh Dániel
MN: A lényeg, hogy viszonylag gyorsan összeállt a zenei koncepció: mikor 1993–94-ben először voltam Korain, már azt az elszállós-pszichedelikus-perkusszív rockzenét toltátok, ami az ismertető jegyetek máig is. Ráadásul mindezt még azelőtt, hogy igazából bejött volna Magyarországra az elektronikus zenei partikultúra – amit, legalábbis a kezdeteit, nagyon sokan hozzátok kötnek.
CSV: Amikor a kilencvenes évek közepén Németországban játszottunk, még ott sem volt magától értetődő, hogy a koncert után parti következik: ott is megbámulták, hiszen új dolognak számított – mindenhová vittük magunkkal a lemezjátszókat.
KZ: Budapesten meg a Test Department csinálta először…
CSV: Átjöttek kb. 92-ben a városligeti sörsátorban tartott koncert után az FMK-ba, és csináltak egy afterpartit – ott álltunk öten és csak néztük, hallgattuk… Nálunk mi kezdtük el, és erőltettük, hogy a koncert végén se érjen véget a buli: az elején még a hangtechnikusok sem értették, miért folytatódik az este, és miért lett a végére füstgépes-olajos a színpad.
KZ: És még ott volt az orosz ipari lézer: jött Karcsi bácsi, hozta magával, és végignyomta vele az éjszakát, egy másik, szintén idősebb tag pedig érkezett a nagyméretű projektorral – ők ketten rendszeresen ott maradtak reggelig.
CSV: Minden buli előtt az erre vállalkozó szakerők rendesen kidekoráltak mindent: emlékszem rá, egyszer az egész Orczy-kerti helyszínt sikerült becsomagolniuk alufóliával. Bejött a közönség a koncertre, és egyszeriben leesett az álluk. Valahogy akkoriban még sokkal lelkesebbek voltak az emberek.
MN: Hányan maradtatok a zenekar legelső felállásából?
CSV: Én még abban nem is voltam benne… Zoli, Jócsik Jani játszottak benne, meg szegény Taki (Takács Péter – a szerk.), aki nemrég halt meg.
KZ: Jócsik Jani, Takács Peti és én egy osztályba jártunk középiskolában, Viktor meg alattunk kettővel – mondhatnánk, hogy itt állt össze a zenekar magja.
CSV: Az egy nagyon bunkó osztály volt amúgy – kővel dobáltak az udvaron vagy égő cigit raktak a köpenyzsebbe…
KZ: Akkoriban az Iskola a határont olvastuk, és sajnos komolyan vettük az alsósokkal való törődést.
MN: Bocsánat, ez melyik iskola volt?
KZ: Egressy Gábor Elektronikai Szakközépiskola. Viktor az első, 1990-es Korai-felállás átalakulása után került a zenekarba – az egyik nehéz természetű dobosunk helyére. Az első műsoros kazettánkat számozott példányban Rupaszov Tamás adta ki – örök hála neki! Ehhez képest tavaly már a kilencedik Korai-album jelent meg, s tervezzük, hogy jövőre egy bokszban kiadjuk az összeset.
MN: Miről szól a mostani jubileumi koncert? És egyáltalán: miért pont a 21. születésnapot ünneplitek – mert szerencsés szám?
KZ: Eddig is formabontó módon ünnepeltük az évfordulóinkat: először nem is a huszadikat, hanem a 18.-at a nagykorúság miatt, és most a 21. jön. A 18.-on majd mindenki játszott is a régi zenekarból, aki elérhető volt, és el is tudott jönni. Most kicsit más lesz a koncepció: Vajdai Vili fog didgeridoo-zni egy számban, és Szilvási Pistivel játsszuk el ismét a Cigány himnuszt (amit korábban egyszer már együtt átdolgoztunk), Said Tichiti a Chalabanból pedig egy olyan, arab motívumos számban játszik velünk, amit már teszteltünk korábbi koncerteken is. Készül egy audiofelvétel a buliról, s ha nagyon nem szúrjuk el a számokat, akkor a következő héten ki is keverjük (technikusunk, Kökénylovas segítségével), és még karácsony előtt, 21-től letölthető lesz a dalok.hu-ról.
BZ: Nektek Kelet- és Nyugat-Európában is megvolt a saját rajongótáborotok. Mennyire aktív ma az a pszichedelikus-acid-etno-tribal-rock szcéna, aminek elismert tagja a Korai?
KZ: Szlovéniában, Szlovákiában minden évben van egy miniturnénk, Lengyelországba és Hollandiába is rendszeresen eljutunk. Jövőre talán Angliába is megyünk. A koncertek többsége továbbra is baráti meghívások alapján szerveződik – mi is így segítünk másoknak, nekünk is így segítenek.
CSV: Németország állt be egy kicsit, sajnos…
KZ: Pedig korábban kétévente játszottunk a Burg Herzberg-fesztiválon, ami még a hippikorból maradt itt.
CSV: Németországban nem csak rendszeresen játszottunk, de ott olyanokkal zenéltünk egy színpadon, akik sokszor heteken belül tisztes (bár sokszor átmeneti) sikert értek el – mondjuk rendszeresen játszották őket az MTV-n. Csak hát nagyon amatőr szervezőink voltak.
KZ: És hát mi is elkövettünk egy hibát: amikor az egyik helyi programújság szerint a hónap koncertjét adtuk volna Berlinben, képesek voltunk egy Ikarus buszt bérelni, ami persze lerobbant útközben, Bayreuth mellett – pünkösdkor, amikor lehetetlen segítséget szerezni. És utána már nem érdekelte a német szervezőket a magyar buszállomány műszaki állapota – viszont Berlinbe sokáig, évekig nem hívtak vissza. Egy hannoveri fesztiválra meg olyan késéssel érkeztünk, hogy úgy kellett felcsempészni a színpadra hangcuccokat – miután a németek már lemondták a fellépést. De azt a bulit megcsináltuk.
